Múlt - jelen - jövő, s mi az, mi belőle előre sejthető? - Lelkészbeiktatás Mályinkán

Mi is október 31-e református gyülekezetink számára? Egy ünnep? Egy emlék? Egy összetartó és gyökerekre emlékező istentisztelet ideje. Nos, igen. A reformáció emléknapjával sok gyülekezetünk számára ezek azok az események, amik jellemzik október 31-ét.

Minden évben ott van benne az emlékezés, a gyökereink ünnepe és egy különleges istentisztelet szerepe. De az idén volt egy olyan gyülekezet, ahol mindezek nem csak azért valósultak meg október 31-én, mert a reformáció négyszázkilencvenharmadik ünnepét ülték. Azért, mert idén október 31-én a Bükk oldalában fekvő kicsiny mályinkai gyülekezet nem érte be a reformáció ünnepével, hanem háromszorosan ünnepelt. Ünnepelte a reformáció emléknapját, ünnepelte a gyülekezet fennállásnak 270. és a temploma fennállásának 225. ünnepét, valamint az immár harmadik éve náluk szolgáló lelkipásztor, Korom A. Ádám beiktatását.

A lelkipásztort szolgálati helyébe Gazda István, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese iktatta be. A beiktatást a helyi lelkész szolgálata követte, aki igehirdetése indításában kiemelte, hogy a gyülekezet életében azért is fontos ez a mai nap, mert amint ez szokott lenni, nem csak egyszeresen ünnepel a kis közösség. Ezen napon nem csak egy múltbeli eseményt, hanem hármat is ünnepeltek. Három olyan gyökérre emlékeztek vissza, ami nélkül a mai mályinkai gyülekezet nem létezhetne: a reformációt, az eklézsiát és a templomot. Mind a három olyan dolog, melynek jövőjét az akkori emberek -az ige szavaival élve - nem láthatták, nem hallhatták, és szívük talán meg sem sejtett. A meg nem hallást pedig mi sem igazolhatta volna jobban, mint az, hogy a gyülekezetbe 1937-ben került egy használt felvidéki orgona, s így addig nem volt, ami segítse az éneklést. Az igehirdetést egy olyan diavetítés követte, mely a gyülekezet huszadik századi képeiből állt össze. Így elevenedett meg, ha csak 3 perce is a múlt, és így tekinthettek vissza a jelenlevők a gyülekezet elmúlt évszázados múltjára. Volt, aki édesapját, nagyapját, vagy éppen önmagát láthatta viszont a régi képeken.

A diavetítést köszöntések követték, melyek egyikében Kulcsár Lajos gondnok úr külön kérte a gyülekezetet arra, hogy segítsék a tiszteletes úr és feleségének munkáját - aki a kórust vezeti.

A hármas ünnepet egy állófogadásszerű szeretetvendégség követte, ahol a megjelentek tanúi lehettek Mályinka és a gyülekezet vendégszeretetének, megízlelhették a helyi asszonyok keze nyomán az asztalra került ízes húsokat s más falatokat.