Ténykép

A legnagyobb ünnepeinken sem fordult még elő, hogy ne fértünk volna be a templomba. Most mégis megtörtént velünk itt, Felső-Barcikán, hogy mintegy nyolcvanan kinnrekedtünk a templom előtti térre, utcára.

Kis fehér templom, ápolt terecske. A hőség elöl árnyékba húzott padokon, a kertekből kihajló fák védőernyői alatt ülünk, állunk mi, akik már nem fértünk be és várjuk, hogy kijöjjenek a benti ünnepség résztvevői. Nem a lagzis népre várunk annyian. Iskolai évnyitó helye most az Isten háza. A Tompa Mihály Református Általános Iskola második évnyitóján vagyunk. Az ablakokba állított hangszórókból mi is halljuk a gyerekek szavalatait, református énekeinket, amelyek így, 150 gyermekhangon csilingelve szólnak talán a legszebben.
Lelkészünk, Kolumbán Gábor, majd Szűcs Endre püspök-helyettes köszöntő, útmutató szavai után Csernaburczky Ferenc, az iskola új igazgatója szól a gyerekekhez és szüleikhez. Tiszta, követhető gondolatok, világosan megjelölt célok és református elkötelezettség jellemzi beszédét. A tanítás mellett a nevelés, a református hiten alapuló erkölcsös élet alapjainak lerakása is a cél – mondja. Tudjátok, a padokon vagy a tuják árnyékában több olyan idős, fiatal ember is jelen van, akik nem unokáikat kísérték el az évnyitóra. Ők gyülekezetünk tagjai. Azé a gyülekezeté, amelyik eddig is magáénak érezte az iskolát. Ez a gyülekezet ígéri, hogy továbbra is segítséget nyújt, ha kint az udvaron vagy bent a tantermekben, kirándulásokon vagy ünnepi készülődésnél egyáltalán segíteni tud. Mindezt persze nem önzetlenül teszi, ezért fizetség jár! Fizetségként azt fogadnánk el, ha vasárnaponként és ünnepeinken egyre több apróság ülne köztünk (szüleikkel együtt), akiket büszkén emlegetnénk úgy, hogy ők a „mieink”, a „mi iskolánkból” valók, hozzánk tartoznak. Az igazgatói beszédet hallva többen is arra gondoltunk, hogy végre mostantól nem kell majd megmagyarázni mitől is református az iskola.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy beszámolóként küldök egy-két képet, majd hozzáírok néhány sort, magyarázó szöveget. Fényképet tényekkel. De rájöttem, nem kell kijavítanom a valójában elütésből származó címkezdő T-betűt. Jobb, ha így marad. Jobb, ha leírom a rövid, de fontos eseményt, a hozzá fűződő gondolatainkat, bizakodó érzéseinket (erre a fénykép úgy se képes), melléteszek néhány fotót, és így küldöm el nektek, mint … tényképet. 
Bartha Zoltán presbiter