A novajidrányi református gyülekezet a múltban és a jelenben

Kedves érdeklődő! Hiszen, ha kezébe vette a lapot, és ezt a cikket kezdte el olvasni, bizonyára érdekli rövid történetünk. Talán szabad így, többes számban fogalmaznom, mert ugyan nemrég érkeztem e kis községbe és gyülekezetébe, de otthonra találtam. Ennyit írnék személyes vonatkozásban, most pedig beszéljenek az események…

… Minden gyülekezetnek van múltja. Sajnos azonban ma azt tapasztaljuk sok református közösségben, hogy ha emberi szemmel nézzük a jelent, a jövőbe pillantást már homály fedi. Ha nem tudnánk, hogy Isten a pásztora minden református nyájnak (is), igaznak tarthatnánk, amit néhány gyülekezeti tag szokott mondani: „… jaj, tiszteletes úr! Ha mi meghalunk, nem lesz, aki templomba járjon…” De Urunk, „mint titkos bánya mélyiben formálja terveit,” és „biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt.” Így volt ez régen is, és így van ez most is. Isten hatalma nem változott! A közelmúltban két esemény is történt a gyülekezetünkben, ami megerősíti ezt. 
A Kárpát-medencében és azon túl is, mindenhol megemlékeztek a reformációról a protestáns közösségek. Így történt ez Novajidrányban is október 31-én. 
November 4-én azonban már nemcsak e 16. századi eseményekből merítettünk erőt, hanem a gyülekezetükért erejük felett munkálkodó lelkipásztorok életéből is, akik a későbbi időkben vállalták a reformáció fáklyájának továbbvitelét. Híres legendák keringtek Szaniszló Pálról, kinek nevéhez méltán ragadt a „templomépítő” jelző. Ugyanis 1897-ben az itteni református templom lángra kapott, és nagy része megsemmisült. Az ekkor 64 éves lelkipásztor erején felül vállalta az újjáépítését minden velejárójával együtt. Természetesen az egész falu dolgozott, presbiteri felhatalmazással a templomépítésre gyűjtve küldöttek járták be a környék református gyülekezeteit, többek közt az akkoriban tehetősnek számító csereháti gyülekezeteket, és az összefogás eredményeként a hely, ahol a gyülekezet élő közösséggé formálódik az Úristen színe előtt, ismét tárt kapukkal várta az embert. 
Egy másik nagyon fontos személyiség életéről is beszélhettünk, akire még az idősebb, felekezeti oktatásban részesült testvérek emlékeznek, Láng István lelkipásztorról. Ő 43 évig (1908-1951) volt a gyülekezet pásztora. Nagy feladat jutott neki is a példamutatásból, hiszen ekkor még az általános iskola az egyházközség tulajdonában volt. A gyermek pedig - mint tudjuk - a gyülekezet jövője! 
A világháborúk, majd az azt követő egyház-ellenes időszak életben hagyták ugyan a közösséget, de az emberek szívében mély nyomot hagytak, és az iskolát is elvették. 
A rendszerváltás óta reánk következett „szabadság” évtizedeiben, különösen pedig napjainkban az itt élők (is) egyre kevesebbet törődnek Isten szeretetével felekezetre való tekintet nélkül. Mivel azonban az Úristen egyik gyülekezetéről beszélünk, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a köd és a felhők mögött ott ragyog a nap. Ugyanolyan erősen, mint több ezer évvel ezelőtt. Ezért a megmaradt közösségnek még jobban összefogva, együttes erővel kell szembe mennie mindenféle ideológiával, szellemi köddel a nap felé, Isten felé… 
Közel 19 évvel ezelőtt egy olyan lelkipásztor érkezett a faluba, aki kereste Isten akaratát, és ebben a nehéz időszakban is hűséggel pásztorolta, és pásztorolja a gyülekezetet. (Egészen pontosan nem csak egyet, hanem hármat, hiszen több szórvány is tartozik Novajidrányhoz.) Az elmúlt 15 év eseményeit, eredményeit, ha röviden áttekintjük, megláthatjuk Isten gondoskodását a gyülekezetben. Először is, már több mint 10 éve egy 40 fős vendégház áll a hozzánk érkező vendégek rendelkezésére, ahol minden nyáron ifjúsági táborokat szerveznek, és egyéb alkalmakat bonyolítanak le. Ez az épület adott otthont az IKSZT (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) közösségi háznak, mely által a gyülekezet az egész falu felé nyújtja segítő kezét. Az egészen hétköznapi ügyintézésektől kezdve, az ifjúságnevelési programba is bekapcsolódva (hittanórákkal, klubokkal), a jövőben tanfolyamoknak helyszínt biztosítva tesz bizonyságot a gyülekezet életéről, élő-létéről. Sőt, a ház egy részében ún. családi napközi működik, ahol egy vagy több nevelővel max. 14 gyermekről gondoskodnak 5 hónapos kortól 14 éves korig. 
Tovább lépve házi gondozói szolgálatot is bevezetett a gyülekezet 10 gondozóval, 77 gondozottal. Nemrég (október 31-én) tartottunk egy közösségi alkalmat szeretetvendégséggel egybekötve gondozottjaink és gondozóink számára. 
Hála Istennek érte, hogy ilyen lehetőségek nyíltak a gyülekezet számára az egyházunkon kívül végzett szolgálatra és bizonyságtételre. De ezek a lehetőségek óriási felelősséget is hordoznak magukban, hiszen a lelkipásztor és a gyülekezet így egyre inkább láthatóvá válik a kívülállók számára. Kérjük együtt Mennyei Atyánk erejét a szolgálathoz! 
A címe a rövid írásnak így szólt, „A novajidrányi református gyülekezet a múltban és a jelenben.” Szeretném azzal a gondolattal zárni soraimat és elmondani, hogy megtapasztalhattam itt, ebben a gyülekezetben is, a múltjában és a jelenében egyaránt Isten gondoskodását és változatlan erejét. Hiszem, hogy minden gyülekezettel és minden élettel terve és célja van, legyen akármilyen állapotban is. De fel kell ismerni akaratát, és kérni kell segítségét a terve megvalósításához. Kívánom (a magunk számára is), hogy minden gyülekezet megfogadja Pál parancsát: „Legyetek erősek az Úrban és az Ő erejében.” (Efézusi levél 6,10)