„A szeretet soha el nem fogy” (1Kor 13,8)

Október utolsó vasárnapján hálaadó istentiszteletet tartottunk a sajóivánkai református gyülekezetben. Hálaadásunknak több oka is volt. A reformáció hetébe léve hálaadással emlékeztünk reformátor eleinkre, hitünk hőseire, és imádságos szívvel kértünk igei útmutatást a ma reformációjának véghezvitelére, megélésére.

Az ünnepi prédikáció alapigéje János evangéliumának 13. részéből a 34. versből ekképpen szólott: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Felelevenítettük a Jelenések könyvében olvasható üzenetet is, ami ezt mondta: „Az a panaszom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” Hisszük, hogy a ma reformációjának alapja lehet a szeretet feltétel nélküli gyakorlása, az első szeretet újra élése Isten és ember iránt. Az az első szeretet, mely Isten iránti kimondhatatlan hálára indítja szíveinket. 
Itt kapcsolódik be a hálaadásba az az örömteli alkalom, hogy ez ünnepi istentiszteletre meghívtuk azokat, akik 5,10,15,20,25,30,35,40,45,50 évvel ezelőtt kértek áldást házasságkötésükre. Megidéztük azt az első szeretet is, mely két ifjú szívet összeköt, és éveken, évtizedeken át ívelő hűséggé, ragaszkodássá érik. Öröm volt a szívünkben és nagy hálaadás, amikor a meghívott házastársak körülállták az úrasztalát. Ezúton is köszönöm nekik, hogy elfogadták meghívásunkat, és fontosnak tartották, hogy e lelki közösségben is megemlékezzünk az évfordulóról, és a jó Isten színe előtt is ünnepet szenteljünk ez alkalomból. Isten áldása, sok boldog esztendő és évtizedek sora kísérje még a házastársak életét! Három özvegyasszonyi lelket is az úrasztalához szólítottunk, akik ez évben anyakönyvünk szerint kerek évfordulót ünnepelnének. Együtt érző szívvel emlékeztünk meg az elhunyt hitvesi szívekről. Kértük a jó Istent, hogy adjon az özvegyeknek vigasztalást szeretteik körében és gyülekezetünk közösségében.
Az ünnepi istentisztelet kezdetén a keresztség szent sákramentumát is kiszolgáltattuk, hálát adva az újszülött kicsiny gyermekért és az ő szeretteiért. Majd úrvacsorai közösségben zárult az ünnepi istentisztelet. Mert az „új parancsolat” az új borra is mutat, amiért hálát adtunk. Mert Jézus nemcsak azt mondja, hogy szeressétek egymást, hanem azt is, hogy amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Ő hogy szeretett minket? Életét adta értünk a Golgotán, hogy nekünk bűnbocsánatot és örök életet szerezzen. Az új bor az ő érettünk kiontott vérének szent jegye, a bűnbocsánat drága jele. Így emelte fel az Úr a mi lelkünket hálaadásunkban az öröm és az áldás ünnepi magaslataira. 
A találkozás, a lelki élmények sora az imateremben folytatódott, ahol szeretetvendégséggel vártuk a közelből és távolból meghívott vendégeinket és az ünnepi gyülekezet közösségét. Mindezekért Istené legyen a dicsőség!
Bundzik Attila lelkipásztor