A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéb

Száz éve született dr. Jakó János

2004. július 10-én a családtagok és Sárospatak város tisztelgő közönsége jelenlétében emléktáblát avattak a főiskola orvosának, dr. Jakó Jánosnak a tiszteletére az egykori ifjúsági kórház - a jelenlegi Kazinczy Internátus - falán. Ebből az alkalomból dr. Nagy Béla emlékezett meg elődjéről és életművéről.

Dr. Jakó János 1904. július 10-én született Nagyváradon. 1928-ban avatták orvosdoktorrá a debreceni egyetem orvosi fakultásán. Gyulán kezdte orvosi pályáját, a városi kórház különböző osztályain négy évig dolgozott. 1932-ben pályázta meg a Sárospataki Református Főiskola iskolaorvosi állását, ezt a munkakört az 1952-es államosításig látta el. Rendkívül sokrétű feladatainak legjobb ellátása érdekében iskolaorvosi és egészségtan tanári képesítést szerzett a budapesti egyetem Közegészségtani Intézetében. 1952-től körzeti orvos és magánorvos volt Sárospatakon és környékén, valamint továbbra is ellátott iskolaorvosi feladatokat.

Személyiségét az 1934-es működési bizonyítványban így jellemzi Novák Sándor közigazgató: „Gyengélkedő és beteg növendékeink benne atyai jóságú orvost nyertek, aki tapintatos és gyöngéd bánásmódjával növendékeink szeretetét teljes mértékben kiérdemelte." Demeter Gyula pataki öregdiák gimnáziumi tanár így jellemezte: „Azonkívül, hogy orvosom volt, tanárom is volt, tehát tanítóm, a szó legnemesebb értelmében, s mint ilyen, példaképem, aki halk, szelíd szavával, őszinte, közvetlen, szerény természetével, mintegy csupa szív magatartásával nagyon tudott szeretni."

Református ember volt, soha egyetlen pártnak sem volt tagja, idősebb korában presbiteri feladatokat látott el.

Dr. Jakó János elképzelései, igényei és tervei alapján épült a főiskola Ifjúsági Kórháza 1937-ben. A felszerelés mindenben megfelelt a kor kívánalmainak, majd az 1938-ban elkészült járványkórháznak is köszönhető, hogy nagyobb járványok a diákok között nem törtek ki, volt lehetőség az elkülönítésre.

Napi 60-70 beteg fordult meg rendelőjében, éjjel-nappal a betegek rendelkezésére állt. A kapucsengő hangja vagy a vaskapu zörgése a család mindennapi életéhez tartozott. Életmentő beavatkozások sorát végezte, amit lehetett, azonnal és helyben megoldott, ellátott. Ha házhoz hívták, mindig gyalog járt, autója nem volt, ha vitték, akkor lovas kocsival, szekérrel vagy szánkóval ment. S ment csónakkal is a zajló Bodrogon szülést levezetni, amikor a révész sem vállalta a szállítást. Biztosított betegétől soha nem fogadott el pénzt, szegény emberektől sem Közszájon forgott a nagyon szegények között: „Jakóhoz menjél, neki fizetni sem kell", sokszor ő adott pénzt a gyógyszer kiváltására.

Közegészségügyi működése az óvodások és iskolások rendszeres és gondos szűrővizsgálatában, védőoltások végzésében, felnőtt fertőző betegek megfelelő ellátásában foglalható össze. A tbc-s betegek gyógyításában főiskola nyújtotta lehetőségeket a területen is biztosítani tudta. Rendkívül jó szakmai és emberi kapcsolat alakult ki közte és kollégái, orvostársai, az újhelyi kórház főorvosai és osztályai között. Beutalói garanciát jelentettek a betegek azonnali fogadására és ellátására. Mindenkit eljuttatott kórházba, vagy ha kellett, Debrecenbe, a klinikára, de mindent megoldott otthon, amit lehetett, s amire szabad volt vállalkoznia.

Rengeteg munkája mellett folyamatosan képezte magát, igényesen összeválogatott szakkönyvek, folyóiratok jelezték lankadatlan érdeklődését. Sárospatakra kerülésétől rendszeresen tartott előadásokat különböző egészségügyi és más városi rendezvényeken. Rendszeresen járta Zemplén tájait, szenvedélyes bélyeggyűjtő volt, a Sárospataki Ifjúsági Bélyeggyűjtő Kör megalapítója és vezetője.

1978-ban arany, 1988-ban gyémántdiplomát kapott. 1983-ban bekövetkezett megbetegedése vetett véget élete aktív szakaszának. Családtagjai otthon ápolták 1992 augusztusában bekövetkezett haláláig.