„Egy lélekért se érjen vádja téged,

Képzeljük el, hogy egy halálos járvány terjeng, mely alattomosan szedi az áldozatait. Az emberek többsége észre sem veszi, hogy az élete veszélyben van. Nem látja, ezért nem is érzékeli a bajt.

Éli a mindennapjait, időnként hall róla, de olyan hihetetlennek tűnik, hogy ő is potenciális áldozat. Egyébként is nincs ideje foglalkozni vele, úgy gondolja, míg nem érzem, nem érzem a saját bőrömön, nem veszek róla tudomást, hiszen nem vagyok veszélyben. Akik azonban érzik, hogy baj van - végre szembesülnek vele, mert meglátják életükben a „tüneteket" - zavarba jönnek. A helyzetet kihasználva ugyanis, megjelennek a különböző üzérkedők, kufárok és gyógyítók, akik megoldási javaslataikkal teljesen összezavarják a keresőt. Nem tudja, kinek higgyen, mi a legjobb megoldás. Milyen nehéz helyzetbe kerülnek ilyenkor azok, akik rátaláltak az igazi „gyógymódra", s a szeretet arra indítja őket, hogy ne hagyjanak másokat elveszni! Az a vágy ég a szívükben, hogy a megtapasztaltakat átadják embertársaiknak: végre lássák meg a veszélyt azok is, akik még nem látják. Bizalmatlanságból befelé forduló társaik esélyt adjanak az igazi megoldásnak.

Valahol ezzel a képpel tudnám leírni azt az érzést, indulatot, ami munkálkodik azokban, akik azért gyűltek össze, hogy a lakótelepi emberek felé keressék az utat. Népünknek egy jelentős része ugyanis Istentől összeterelten él a lakótelepeken. Országszerte alakultak lakótelepi gyülekezetek azért, hogy közelebb vigyük az isteni életmentő lehetőséget, minél hitelesebben odaélve embertársaink elé. Hadd lássák az Isten gyógyító hatalma alá vitt életünket. Egy konzultációt tartottak tehát 2004. november 8-án azok, akik szívében ez az elszántság ég. Olyan jó volt látni, hogy nemcsak a miskolci lelkipásztorok jöttek el, hanem az ország legkülönbözőbb városaiból érkeztek szolgatársak. Az együttlét során azon gondolkodtunk közösen, hogy hogyan is tudnánk ezt a küldetést hatékonyabban betölteni. Elmélettől az egészen gyakorlati kérdésekig igyekeztünk átgondolni feladataink stratégiáját. S mindezt úgy, hogy tisztában voltunk azzal: nem találhatunk „szuper" megoldásokat, kész recepteket, de ha csak egy embertársunkat is odaszerethetjük Istenünk gyógyító hatalma alá, megérte a fáradozást. Hisszük azt, hogy Istenünknek kedves ez az indulat, s így, ahogyan igéjében is biztat, nem lesz hiábavaló a fáradozás. „...fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." 1 Kor15,58.

Arra szeretném kérni a kedves Olvasókat, hogy segítsük ezt a kezdeményezést először is imádságainkkal, továbbá szívesen fogadunk látásokat, gondolatokat, ötleteket, amelyek segítik e nem könnyű küldetés betöltését. Ezeket eljuttathatják a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központja címére: 3526, Miskolc, Kossuth u.17.

Taraczközi Gerzson, lelkipásztor