„Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” Máté 5,20

"Semmiképpen sem mentek be a mennyek országába" - mondja Jézus.

„Na és?" - mondja az Ember. A normális, a mindenkori, a mai és a tegnapi Ember. Ha nem megyünk be, hát nem megyünk be. Miért olyan fontos ez? Talán fontosabb, mint a fizetés, a biztos állás, a gyermekeink karrierje vagy egészsége? Ha választani kellene, odaadná valaki a gyermeke egészségét a mennyek országáért? Még szerencse, hogy mi keresztyének nem vagyunk ilyen választások elé állítva, különben sok minden kiderülhetne...

Az első kérdés, amelytől az egész mondat függ: életcélunk-e bemenni a mennyek országába? Pontosabban: van-e más célunk? Akkor és csak akkor fontos ez az egész kérdés az igazságról, ha a válasz az, hogy semmi más célunk nincs (mert úgyis „megadatnak néktek"), csak a mennyek országa. Ha úgy vagyunk vele, hogy végül is nem lenne rossz ez a mennyek országa, akkor nem fontos. Mert nem az egyetlen fontos dolog, és így egy egész életre félretehető a kérdés az igazsággal, a mennyek országával és a többi vallásos dologgal kapcsolatban.

Simán le lehet élni egy becsületes, komoly életet a mennyek országa nélkül. Messze nem kell Krisztus ahhoz, hogy a keresztyének többsége életvitelének etikai nívóját meghaladjuk. Elég becsületesnek lenni. Sok keresztyén nem képes erre. Nagyon sok keresztyén nem becsületes. Megcsalja feleségét, elválik, megalkuszik a munkahelyért vagy más előnyökért, szelíd kígyóként vagy haragos Isten ostoraként gyilkolja családját, törtet, kapaszkodik, irigykedik, elárul és beárul, más kárának örül... Még a lelkészek sem különbek. Még én sem. Lehet ilyen semmi embereknek életcélja a mennyek országa? Ha igen, akkor hagyjuk, nekem egy ilyen menny nem kell - mondja az Ember. Itt téved az Ember.

Pontosan azért kell kétségbeesetten szomjaznunk a mennyek országára, mert ilyenek vagyunk. Nem „bűnösök", hanem kapzsik, irigyek, önzők, árulók. Súlyosabb szavak. Ha egy keresztyénre azt mondják: bűnös vagy, lehajtja fejét, vagy égre néz, és azt mondja: hát igen, az vagyok... Ha azt mondják: a külvilág számára visszataszító a kegyeskedésbe burkolt agressziód, ahogy lelkileg terrorizálod a körülötted élőket: védekezik, visszautasítja és felháborodik. Hogy ő? Mikor mások sokkal rosszabbak? „Bűnös" keresztyénnek lenni könnyű. Bosszúálló, kicsinyes, aljas keresztyénnek lenni: már a szókapcsolat is elfogadhatatlan és visszautasítandó egy keresztyén ember számára.

Ez a farizeusok igazsága: mindig ahhoz viszonyítani magam, akinél jobb vagyok, és mindig abban, amiben jobb vagyok. A farizeusok igazsága: tartoznak nekem. Tartozik a feleségem azzal, hogy felnézzen rám, tartozik a férjem a gyengéd odafigyeléssel, tartozik a főnököm, mert azt sem tudja, hogy létezem, tartozik a beosztottam, mert nem tudja, mennyivel nagyobb az én felelősségem. Tartozik a világ az egyháznak, mert semmibe veszi a szolgálatát, tartozik az egyház a világnak, mert békességteremtés helyett politizál... Úgy általában bűnös vagyok, de csak Isten előtt, senki más nem figyelmeztethet bűneimre. Különösen nem olyan, aki például Názáretből jött, és nem is tanulta az Írást. Aki sosem volt templomban, aki még a házasságát sem tudta egyben tartani. A farizeusok igazsága mindig sértődött igazság, mert bár bűnösnek mondja, mégis jobbnak látja magát, csak a világ nem értékeli eléggé. Elnyomnak a rómaiak, vagy a média, a gonosz politika stb.... Sajnos ma is rengeteg sértődött „igaz" ember van a keresztyének között. Valósággal évszázados kultúrája van a keresztyén duzzogásnak. Ez a fajta igazság soha nem kapta meg azt, ami neki jár: az államtól, a társadalomtól, az emberektől, az egyháztagoktól - végső soron, kimondatlanul Isten nem azt adja neki, amit érdemelne. Minden vallásos kifejezés ellenére, valójában Ő, Isten a hibás a duzzogó keresztyének számára. Ezért kell vigyáznunk, ha valami nem tetszik, sértődöttek vagyunk - ne térjünk erre az ösvényre, mert nem a kies legelőkre vezet.

De milyen a Krisztusi igazság? A kulcsszava: tartozom. Soha nem tudom megfizetni azt, amit Jézus értem tett. A keresztre szegezett bűn nélküli ember fizetett helyettem: ezt érdemlem a bűneimért, hogy a halálos ágyam mellett is kigúnyoljanak, nevessenek a fájdalmaimon, kínjaimon. Elégtételt érezzenek ellenségeim, amikor engem súlyos kár ér.

Bizarr és brutális kép - csakúgy, mint a kereszt. Ezt érdemlem, de nem ezt kaptam, hanem lehetőséget a boldogságra, az életre, sőt: a mennyek országába is bejuthatok.

Ehhez képest mindegy, hogy nekem tartozik-e a szolgatársam, a világ, az állam. Kár és szemét az, amivel megbecsülhet a világ. Csak Krisztus páratlan gazdagsága számít. A többi megadatik. Vagy nem. Nem számít. Csak a mennyek országa számít.

Gordos Attila lelkipásztor

Egerlövő