Mi (szendrői konfirmandusok) így ünnepeltük a húsvétot

Nagypénteken reggel a templomban próbáltunk, hogy a passiós istentiszteletre kellőképpen fel tudjunk készülni. Estefelé a többiekkel érkeztünk a templomba, imádkoztunk, azután leültünk.

Tiszteletes úr az elején elmondta, hogy nem orgonakísérettel fogunk énekelni, hanem ő fog minden zsoltár elején furulyázni. Az éneklés után elérkezett az a pillanat, amikor mi, konfirmandusok olvastuk fel Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a haláláig. Minden konfirmandus olvasott egy kis részt, és lerakott egy mécsest, amiből aztán egy nagy keresztet alakítottunk ki.

Nagyszombaton is volt istentisztelet, amikor Jézus sírba tételére emlékeztünk, és húsvét vasárnap is, Jézus Krisztus feltámadásában ünnepén. Ekkor arról hallottunk, hogy két Mária nevezetű asszony ment, hogy bebalzsamozza Jézus Krisztus holttestét, de Ő nem volt ott, és a nagy kő is el volt gördítve a sírhely elől. Az asszonyok meglepődve visszamentek, és hírül adták mindenkinek: „feltámadott!".

Hétfőn 3 órakor tojáskereső verseny kezdődött. Nagyon jól éreztük magunkat a játék közben. Nem voltunk nagyon sokan, de annál izgalmasabb volt a végén, mikor megtaláltuk az összes tojást. Akik a legtöbbet gyűjtötték, ajándékokat kaptak, és megelégedve, nagy örömmel jöttünk hazafelé.

Eljött a kedd, amikor mi, konfirmandusok Őrbottyánba kirándultunk. A buszban odafelé megbeszéltük, hogy hogyan is kellene viselkednünk, mert testileg és értelmileg sérült emberekhez megyünk. Mikor odaértünk, egy kis műsorral kedveskedtek nekünk az ottaniak. Nagyon aranyosak és kedvesek voltak. Meghívtak minket ebédelni. Körbevezettek minket az intézeten, és különféle gépeket és osztályokat mutattak be. Énekeltünk a gondozottaknak, és ennek nagyon örültek ők is és mi is. Aztán sajnos el kellett válnunk az otthon lakóitól, bár már nehéz volt az elválás.

Olyanok voltak, mint mi, semmivel sem másak. Megértettük, hogy nem sajnálnunk kell őket, inkább szeretni.

Úgy kell velük is bánni, mint bárkivel, akit ismerünk.

Hazaúton beültünk sütizni, ami nagyon jó volt. Aztán nem volt megállás hazáig. Mikor hazaértem, mindent elmeséltem anyának és örültem, hogy ott lehettünk, és örömet szerezhettünk nekik! Remélem, lesznek még ilyen kirándulások.

Szekeres Bettina

szendrői konfirmandus