„Tartozás”

A mádi vasútállomásra 2008. október 9-én reggel mintha óvatosabban döcögött volna be a vonat, mint máskor, mert a megnyíló vasúti kocsikból egymásután bizonytalan léptekkel gyerekek szálltak le gyógypedagógusok és néhány szülő kíséretében.

Sérült gyerekek voltak, akikkel az utazás mindig nagyobb izgalom és kihívás, mint egyébként, hiszen a hazai tömegközlekedés jóindulattal sem nevezhető gyermek-központúnak vagy akadálymentesítettnek. Ezen a reggelen, a kedvükért az eddigi hűvös, esős ősz nyári verőfényre váltott.

Az érkezőket egy kis csoport autókkal várta az állomáson. A fogadóbizottság a helyi gyülekezet tagjaiból került ki, és miután a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda Gyógypedagógiai Intézményének (Tüskevár Óvoda) mind a 28 látogatója elhelyezkedett, már indultak is tovább a gyülekezeti házhoz, ahol házi tehéntejből készített kakaó, tea és pogácsa várta a vendégeket.

Miután kipihenték az utazás fáradalmait, és egy kis erőt is gyűjtöttek a tízóraiból, a gyerekek megnézték a templomot, azzal a komolysággal és tisztelettel, amely az Isten házához illik. Amit ott tapsolva énekeltek, azt meg is tapasztalták: „Éjjel nappal angyal szeme vigyáz rám..."

A vigyázó angyalok segítségére nagy szükség volt ezután is, mert a kis csapat tagjai utánfutókra szálltak, amelyeken kitömött szalmazsákok szolgáltak ülés gyanánt, és pöfögő traktorokkal indultak a szikrázó napsütésben a mádi szőlőhegyek felé. Az út tavak és erdők mentén húzódott, és az ősz ezerszínű pompájával bőségesen adott okot a bámészkodásra.

A Mádi Református Egyházközség szőlőjénél a traktorpöfögés egy kis időre szünetelt. A gyerekek pedig belekóstolhattak nemcsak a fürtök gyöngyszemeibe, hanem abba is, hogy mit rejt az a bűvös szó, hogy szüret. A kis vödröcskék hamar megteltek, ezért jöhetett a jól megérdemelt ebéd. A gulyást leginkább a kiürült tányérok méltatták. Ezt követően folytatódott a „munka", mert nem sokkal később présen keresztül csurgott az a bizonyos nektár, amely Tokaj szőlővesszeit már régóta híressé tette. A must még csupán 16 fokos volt, de ez most senkit nem zavart, az igazi szüret csak később lesz. Ez a nap arról szólt, hogy törlesszünk valamit abból az adósságból, amelyről Pál apostol írt: „Mi erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." (Róm 15,1)

Amikor búcsúzásra került a sor, vendégeink „köszöntek szépen mindent". De tudtuk, ezért a napért csak mi lehetünk hálásak, és mi tartozunk köszönettel, mert Jézus szavai mintha rájuk még inkább vonatkoznának: „...aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Jézust befogadni: csodálatos érzés..., folytatni kell, hiszen maradt még tartozásunk elég... „Senkinek semmivel ne tartozzatok csak azzal, hogy egymást szeressétek." (Róm 13,8) " (Mt 18,5)

Tar László Péter lelkipásztor