Köszöntjük a 90 éves Kóris Lajos bácsit

LVII. évfolyam 1. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye

„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő" - olvassuk hitvalló imádságunkban, a 90. zsoltárban. Az átlagéletkor mögött az van, hogy vannak, akik rövidebb, vannak, akik hosszabb ideig élnek annál. Isten megajándékozta Kóris Lajos lelkipásztor testvérünket és atyánkat azzal, hogy 90. születésnapját ünnepelheti és ünnepelhetjük, megajándékozta családját és egyházunkat, közelebbről a tiszáninneni egyházkerületet, hogy mindeddig megtartotta, munkával, szolgálatokkal bízta meg közöttünk.

Élete, lelkipásztori munkálkodása Tiszáninnenhez, közelebbről a borsodi egyházmegyéhez kötődik. Hejőpapiból indult el, iskoláit Sárospatakon végezte, majd a németországi tanulmányi év, és a főleg tiszáninneni egyházkerület néhány gyülekezetében töltött segédlelkészi megbízatás után Miskolcra került, ahol először segédlelkész, azután vallásoktató lelkész, végül rendes lelkész, majd az alsóvárosi egyházközség alapító lelkésze és lelkipásztora lett 1950-től 1989-ig, nyugdíjazásáig. Nyugdíjazása után sem tétlen: rendszeresen végezte a nem könnyű börtönmissziós lelkészi munkát. (Barth Károly is nyugdíjazása után járt be rendszeresen prédikálni egy börtönbe.)
Hejőpapitól Miskolcig nem hosszú az út, de hosszú, akadályokkal, buktatókkal, „síkosságokkal" teli volt az az út, amit mint lelkipásztor megtett a 20. század második felében. A gyülekezetben mint igehirdető kereste és mutatta az utat a rábízottaknak. A presbiteri jegyzőkönyveiben rögzített missziói, egyházpolitikai, társadalmi kérdések és arra adott feleletek ma már dokumentumértékűek. Ugyanakkor mint egyházmegyei főjegyzőnek részt kellett vállalnia az egyházigazgatással és kormányzással járó döntésekben. Nem kis diplomáciai képesség kellett ahhoz, hogy ezt úgy tette, hogy ne kerüljön összeütközésbe az Igéből nyert teológiai látásával.
Átélte azt a változást, ami a 70 ezres Miskolcot 200 ezres Nagy-Miskolccá tette, és látta, vállalta azokat a lelkipásztori feladatokat, amik ezzel a nagy változással és átalakulással együtt jártak. Az elmúlt közel másfél évtizedben a Sárospataki Református Lapok hasábjain is sok olyan miskolci egyházi eseményről, kezdeményezésről, a legnehezebb időkben is vállalt szolgálatokról beszámolt, amit már csak ő ismer. Ezért is hálát adunk Istennek, hogy még közöttünk van, hogy még mindig megtalálja a módját, hogy munkálkodjék, és szolgáljon a neki adott kegyelmi ajándék szerint. Isten áldása legyen életén és munkáján továbbra is, amikor átlépi a 90. születésnapját.
Benke György,
nyugalmazott teológiai tanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Boldog lehetsz, Izráel! Van-e, aki hozzád fogható: olyan nép, amelynek védelme az Úr?! Ő a te segítő pajzsod és dicsőséges kardod. 5Móz 33,29a

1Móz 48

A bibliai történetek jó része ellentmond a törvényben megfogalmazottaknak. Manassénak mint elsőszülöttnek kellett volna megkapni a jobb kézzel adott első áldást, mégis Efraim az, akire Jákób, áldásmondása során ráteszi jobb kezét. 

tovább

(32) „…akik pedig mégis követték, féltek.” (Márk 10,32–45)

Szóljunk erről, mert Márk evangélista is szóba merészeli hozni ezt.

Akik követték Jézust, tele voltak félelemmel (32).

tovább

ZSOLTÁROK 86,1-10 - Hogy vagy?

Kezet a szívre: Kinek válaszolok őszintén a címben feltett kérdésre? Ki az, aki annyira bizalmas számomra, hogy a felszínes és néha nem annyira őszintén gondolt „Jól vagyok”-nál többet tudok mondani? 

tovább

Zokogó szemek

„Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?” (Zsoltárok 42,4)

tovább

Szép Ernő: Imádság

Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

tovább