Karácsony

Talán megfigyelték már, hogy a vásárlás, nézelődés régóta az egyik kedvenc időtöltése az emberiségnek. Amióta boltok vannak, válogatunk, de lehetséges, hogy már a kőbaltakészítőnél is megnézték, hogy melyik típust válasszák eleink. Ráérős nyugodt dolog, mindent átnézni, megvizsgálni, árakat összehasonlítani (ez a férfiakra is igaz kisgépeknél vagy autóknál).

De mindez a ráérős válogatás egy csapásra megszűnik, ahogy odatoljuk a kosarunkat a pénztárnál álló sorhoz. Idegesek leszünk, figyeljük az előttünk állókat, bosszant, ha valaki kuponokkal, csekkel, bankkártyával húzza az időt. Holott előtte talán egy órát vagy többet is eltöltöttünk a nézelődéssel, válogatással.

Miért van, hogy ugyanaz a puhán, kényelmesen múló idő ugyanott, ugyanakkor ilyen hirtelen átalakul, és egyszerre szorítani kezd, kényelmetlenné válik?

Manapság a jól működő családok szívesen terveznek egy-egy szabadnapra egy félnapos shopping kirándulást, ahol fűtött tereken, kocsikkal ügyeskedve megoszthatják egymással azt, ami tényleg érdekli őket. Egy-egy tárgyról eszébe jut valakinek egy ismerős, egy rokon, egy történet, és ezt zavartalanul elmondhatja a családtagnak, hiszen nem kell félszemmel a televíziót figyelni. Fontos kommunikációs szerepet tölt be a családok életében a közös vásárlás. Ezért van, hogy manapság a családi beszerzés, a fogyasztás katedrálisaiban való önfeledt bolyongás egyfajta jó célért való buzgólkodást, végső soron szakrális cselekményt jelent. Ebből zökkenünk vissza akkor, amikor az addig „elméleti" kérdések (nézd milyen olcsó, mindenkinek ilyen van az osztályban, menjünk oda a halakhoz) a pénztárnál egyszer csak gyakorlati kérdéssé válik: ez a kosár most ennyivel fogja csökkenteni azt a kevés pénzemet. Hirtelen csapdába kerül az ember: senki sem kényszerít rá, mégis fizetned kell ahhoz, hogy ebben a közös társadalmi játékban részt vegyél, hogy kifizesd a hatalmas terek fűtését, a színes szórólapokat, a díszburkolatos parkolót. Mert ma ez az élet, ennek ára van, és máshol sem olcsóbb, sőt itt akciós...

Ezt tudja adni a világtól kicsikart karácsony: kiemelt, szakrális tereket, időket, alkalmakat, hangulatokat (vallásos karácsonyi dalok a bevásárló központokban, angyalkák a kirakatokban, karácsonyi menü a gyorsétkezdékben), de mégis mindig valahogy tülekedés, elégedetlenség a vége. Nem lesz jobb, mert nem azt kapjuk, amire szükségünk lenne. Pedig majdnem ugyanaz, és majdnem ugyanott van a helye a lelkünkben, ahol az igazi. Bálvány: magunk teremtette irányítható, fel- és lekapcsolható ünnepi hangulat, a felülről jövő áldás igénye nélkül, először csábít, először ad, aztán sokszorosan veszi vissza.

Az ember lelkében van egy hatalmas Isten felé vágyakozó űr, amit nem lehet betöltetlenül hagyni. Ha nem Jézus, ha nem az igazi karácsony, akkor betölti a pótkarácsony, az angyalkás celofánba csomagolt szentség.

Nekünk, keresztyéneknek talán a legnagyobb ajándékunk, hogy nem ez a sokak által járt széles út az egyetlen utunk. Van igazi karácsonyunk, megszületett az Isten fia. Őt, Jézust ünnepeljük, felé fordulunk, és tőle várjuk az áldást. Nem tudjuk odatolni a bevásárló kocsinkat a jászolhoz, nem tudjuk megvenni, megszerezni az áldást, nincs rejtett kapcsolóval akármikor működtethető betlehemi csillagunk.

De van igazi.

A Csillag, melynek fényére a bölcsekkel és pásztorokkal együtt felnézhetünk, mely Jézushoz vezet bennünket. Jézushoz, az igazi karácsony igazi Urához, akit nem kell meglepnünk, megajándékoznunk, mert Ő akarja betölteni a mi életünket. Semmit sem kell tennünk, cselekednünk, csak kinyitni a szívünk ajtaját és beengedni őt, hogy mássá legyen minden. Hogy igazi karácsonyunk legyen.

A mai keresztyén ember egyetlen komoly kérdése: vajon megelégszem-e a pótkarácsonnyal és a majdnem igazi élettel, vagy várom az Urat, Aki eljött, és az életét adta, hogy engem megmentsen, és igazi életet, igazi karácsonyt ajándékozzon nekem?

Gordosné Balogh Eszter