Napi lelki táplálék
Napi Ige és gondolatIsten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.
2017. június 9. péntek
Pünkösdi SZÉL és TŰZ…
„…hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…” /ApCsel. 2:2-4/
Van egy másik természeti jelenség az ünnepi történetben, amely szintén üzenetet tartogat a számunkra, ezt olvastuk: „majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre…” A hittanosok ezt úgy mondták, hogy lángolt a fejük, és megkérdezték, hogy akkor a hajuk nem égett le? Nem. De bizony ennek a lángnak, tűznek is üzenete van, az Isten ezt is nem hiába cselekedte így.
A tűznek az emberiség életében mindig fontos szerepe volt, van és lesz. Ha a Bibliánál maradunk, akkor a Mózes által látott égő, de el nem égő csipkebokor, mely által az Isten szólította. Továbbá tűzoszloppal vezette a népet a pusztában. De az áldozatokat is elégették az oltáron. Fontos volt a tűz, amely életet ment, táplál, tisztít, világosságot ad, melegít, de pusztítani is tud. A Szentlélek is egyfajta tűz, mikor betölti az embert, mint a szél, akkor elkezd lobogni is. Éget, mert kell, el kell égetnie a dolgokat az életünkből, ami nem oda való, hogy tűzben megpróbáltak legyünk. A Szentlélek megpróbál minket, és bizony ez sokszor fájdalmas, mert mikor az Isten lángja felcsap, azaz üzen, sokszor fájdalmas dolgokra tapint rá, és nagy kérdés, hogy megállunk-e... /P.Sz./
***
Imádság:
Uram! Lelked tüze égesse ki belőlem, ami nincs tetszésedre! Ámen
***
A nap gondolata:
Szentlélek nélkül olvasni a Bibliát annyi, mint valaki napsütés nélkül akarná használni a napórát. (Stewart)
Napi lelki táplálék
Mert Istened, az Úr veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled. 5Móz 23,15
1Móz 35
Jákób Bételben telepedik le, ahol egykor álomban Isten megígérte, hogy visszahozza őt erre a földre. Isten hűséges volt, teljesítette ígéretét; Jákób és utódai már nem annyira.
(55) „…kezdték a betegeket ágyon oda hordani…” (Márk 6,45–56)
Jézus a kegyes zsidó férfi ruháját viselte, szegélyén bojtokkal, emlékezve Isten szabadító tetteire és az Isten parancsai szerinti háládatos életre (4Mózes 15,37–42).
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 13,13-25 - Isten itt van
Pál röviden összefoglalja, mit cselekedett Isten népe történetében: hogyan választotta ki, hogyan szabadította ki a fogságból, milyen türelmes volt hozzájuk.
2017. június 9. péntek
Pünkösdi SZÉL és TŰZ…
„…hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…” /ApCsel. 2:2-4/
Somogyi Imre: Égi tűzben, zúgó szélben...
Égi tűzben, zúgó szélben
Jött el egykor Isten Lelke,
Hogy a Krisztus kis seregét
A szent harcra elvezesse.
Lángra gyúltak hívő szívek
És megnyíltak bezárt ajkak, –
Fénye lobbant, öröme kélt
A győzelmi virradatnak!
