Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

A felelős embert bántja a világ romlottsága: nem menekül ki abból; nem köt alkut azzal; nem is játssza el, hogy ő mindenben tökéletes; hanem a világban szolgálva hirdeti és éli a Krisztust. A felelős ember minél többet tesz, annál inkább terheli a bűnös világ ellentmondása, és a gyötrő dilemma: hogyan, meddig képviselhetem a Krisztust anélkül, hogy „bedarálnának”, vagy nagyképűen félreállnék… Okos, tehetséges, zseniális emberünk bőven van. A mai igeszakasz is azt kérdezi, hogy hitbéli értelemben felelős emberünk mennyi van?

– 2. Megajándékozottak vagyunk. Isten ereje ajándékozott meg bennünket azzal, hogy megismerhessük Őt, higgyünk Őbenne: így életre, üdvösségre jussunk. Ez mindenestől kegyelem (1–3).

– 3. Ennek a minket megelőző kegyelemnek azonban látható gyümölcsei vannak. Hét erényt sorol fel a levél írója, az akkori erények rendje szerint, mint az elnyert kegyelem konkrét gyümölcseit (5–7). Ezeket aztán összegzi az igeszakasz: igyekezzünk ezekre! Ez az igyekezet is Isten kegyelmi ajándéka, amelynek áldott gyümölcsei vannak, és amely ott munkál láthatóan Jézus Krisztus gyülekezetének, Isten választottjainak életében, minden területen (8–11). Nem azért igyekszem, hogy üdvözüljek, hanem azért, mert üdvözültem (11).

Malakiás 1,1–5

174. dicséret

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább