Napi lelki táplálék
ReformátusA Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
1Móz 40
„József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés” (8). Az álmok értelmezése ebben az időben – egyébként mindmáig – különböző szintű praktikák segítségével általános gyakorlat volt.
József azonban – mint istenfélő ember – azonnal tisztázni akarja, hogy a kétségek közt hányódó két emberen ugyan lehet, hogy tud segíteni az álmaik megfejtésével, de csak akkor, ha azt Isten akarja, azaz József „tudtára adja” azok értelmét. Az élet titkainak megfejtése nem áll hatalmunkban, mert a „titkok az Úréi” (5Móz 29,28), csak ő részesíthet az általa jónak látott időben és helyzetben egy-egy „titok” és álom megfejtésében.
Mt 13,31–35
ApCsel 4,32–37
Zsolt 100
RÉ 100 MRÉ 100
***
Imádkozzunk azokért a menekültekért, akik otthoni reménytelen helyzetük miatt kelnek útra.
Hálaáldozatunkkal támogassuk a Református Presbiteri SzövetségetTarr Kálmán
Napi lelki táplálék
Megnyitja az ÚR gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. 5Móz 28,12
1Móz 40
„József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés” (8). Az álmok értelmezése ebben az időben – egyébként mindmáig – különböző szintű praktikák segítségével általános gyakorlat volt.
(11) „…vitatkozni kezdtek vele…” (Márk 8,11–21)
A VITA.
– 1. A vita palléroz, az érvek és ellenérvek ütköztetésében kölcsönösen tanulunk egymástól, miközben létrejöhet egy magasabb szintű tudás. Ezek a megbeszélések fontosak. A vita akkor lesz nyomorúságossá, amikor mögötte valójában öncélú magamutogatás és gyarló, önző érdekek lapulnak meg.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 14, 21-28 - Hatásos tevékenység
Mennyi időt és energiát fordíthatott Pál és Barnabás az evangélium terjesztésére, amikor a kis-ázsiai hegyi városokban forgolódtak!
Lévay József: Gondviselő jó Atyám vagy
Gondviselő jó Atyám vagy
Ó, én édes Istenem!
Látom én, hogy minden elhagy
E világon csak Te nem,
Hozzád vágyom, benned élek,
Üdvöt mástól nem remélek.
