Húsvéti nyílt napra vártuk szeretettel a völgy óvodáinak csemetéit a tegnapi napon (2014.04.17). Nagy öröm volt számunkra, hogy 26 kis óvodást, óvónénikkel illetve anyukákkal láthattunk vendégül.
2014. március 28-án jubileumi ötödik alkalommal került megrendezésre az Észak-magyarországi Csengettyűs találkozó Intézményünkben. Az előkészületek már hetekkel ezelőtt megkezdődtek.A rendezvényt iskolánk igazgatója Dr. Sasné Venczel Ildikó, illetve a Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében Ábrám Tibor főgondnok úr nyitotta meg.
tovább
Március tizenötödike, nemzetünk talán egyik legfontosabb ünnepe. Ezen a napon emlékezünk meg azokról a bátor ifjakról, akik arra tették fel életüket, hogy Magyarország minden tekintetben független ország legyen. Ennek jelképe a nemzeti színű kokárda, amit a szokás szerint a szív felőli oldalon viselünk, és a magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak a forradalom estéjén.
2014. március 8.-án megrendeztük iskolánk első jótékonysági bálját. A készületek már a hét elején elkezdődtek, de még a rendezvény napján is történtek apróbb simítások a vendégek érkezéséig. tovább
A Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskola 2014. február 26-án hagyományaihoz híven nyílt napot tartott a leendő első osztályos gyermekek és szüleik részére. A rendezvény rövid köszöntővel indult. tovább
2014. február 14-én ismét megrendeztük az immár nagy múltra visszatekintő farsangi bálunkat a Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskolában Parasznyán.
Rövid köszöntő után a rendezvény, a 4. osztályosok közül választott bálkirály és bálkirálynő bevonulásával és nyitótáncával kezdődött.
2014. március 8.-a két esemény szempontjából is jelentős szerepet fog betölteni Intézményünkben. Először is, aznap a lányokat, hölgyeket, nőket, asszonyokat köszöntjük majd nemzetközi szinten, illetve a fő apropó, ami miatt ez a cikk megírásra került, hogy idén első alkalommal rendezzük meg jótékonysági bálunkat.
tovább
Az ökumené, szótár szerinti jelentése alapján, a keresztények törekvése az egységre egységesítésre. Iskolánk lelkésze Bundzik Attila és vezetősége gondolt egyet és egy rendezvénysorozat keretében vendégelőadókat hívott különböző felekezetekből, hogy az immár szokásos hétfői hétkezdő Istentiszteletünkön különféle megközelítésből magyarázzák el a gyerekeknek, ennek az idegen szónak a jelentését és megismertessék velük, hogy vallásból is többféle létezik, és eltérő módon, de mégis ugyanazt az Istent tiszteli és szereti mindenki.
Ebben az évben, iskolánk első alkalommal vett részt egy nem mindennapinak mondható eseményben.
Idén 25. alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
A tavalyi évhez hasonlóan az év utolsó tanítási napja idén sem a tanulás hanem az ünnep jegyében telt el egy ünnepi és meglepetésekkel teli csendes nap keretében . A karácsonyi hangulat megalapozása céljából a kondói önkormányzatnak köszönhetően, felállításra került az iskolai karácsonyfa az utolsó napokban.