Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

RÓMA 3,25-31- Viszlát, teljesítménykényszer!

Egyik este azt álmodtam, hogy másnap kollegáimmal együtt egy szemináriumot fogunk tartani. Együtt akartunk a helyszínre utazni, de mire odaértem a találkozóhelyre, addigra a többiek már elmentek. 

A pontosság nagyon fontos számomra – senkit sem akarok megvárakoztatni, ezért legtöbbször már korábban ott vagyok. Csak ezen a napon késtem két percet, a többiek mégsem vártak meg. Annyira tökéletesen akartam mindent csinálni, de ez valószínűleg nem volt elég… A munkában működik az, hogy valamit alaposan megtervezünk, a kapcsolatokban azonban nem igazán. A hit dolgában meg aztán főleg nem. Bár az ószövetségi időkben a legfontosabb dolog a törvény pontos betartása volt, Isten már akkor is gondoskodott a bűnbocsánatról az áldozatbemutatás révén. Isten mindent megváltoztatott azáltal, hogy Egyszülött Fia eljött erre a Földre, és ártatlanul, helyettes áldozatként meghalt bűneinkért. Még mindig az Isten akarata, hogy igazodjunk az Ő parancsolataihoz, de már nem a teljesítményünkkel kerülhetünk Hozzá közel, hanem csakis Jézus által: Mindenki, aki hisz Őbenne, és bízik abban, hogy Ő a kereszten minden bűnt magára vállalt és megbűnhődött mindannyiért, Isten gyermekévé lehet, ha elfogadja Isten hívását.

***

Milyen szerepet játszik hitünkben a teljesítménykényszer? Hogyan viszonyul egymáshoz életünkben a kegyelem és a törvények betartása?



rss

Napi lelki táplálék

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Kol 1,12

2Sám 21,15–22

„…hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét” (17). A hívő ember is megfáradhat a küzdelmekben. Jó, ha mások ezt észreveszik, és megvédik őt a veszélyektől. 

tovább

(2) „Az Úr a kezébe adta Jójákimot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét…” (Dániel 1)

– Szíven csap, amikor hazaérve döbbenten látjuk, hogy kiraboltak bennünket. Nem is az fáj igazán, hogy elvitték az értékeinket, hanem inkább az, hogy legszemélyesebb dolgainkat törték össze, a legintimebb tereinkben dúltak idegen kezek, és odáig merészkedtek, ameddig csak nagyon keveseket, vagy akár senkit sem engednénk. Az fáj, hogy „megszentségtelenítették” az otthonunkat!

tovább

RÓMA 3,25-31- Viszlát, teljesítménykényszer!

Egyik este azt álmodtam, hogy másnap kollegáimmal együtt egy szemináriumot fogunk tartani. Együtt akartunk a helyszínre utazni, de mire odaértem a találkozóhelyre, addigra a többiek már elmentek. 

tovább

Pára-lét

„Most tehát, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk, és nyereséget szerzünk, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,13-15)

tovább

Makra Ildikó: Régi én

Ó-emberem újra meg újra előkerül,
S bár harcolok ellene szüntelenül,
Mindig alul maradok.
A víz van felül, s a tajtékzó habok.

tovább